Image default

Az állatkertben látja vendégül a kormány a sérült gyermekeket

Olvasási idő:1 perc

Harmincadik alkalommal rendezik meg a sérült gyermekek napját, az eseményt szeptember 12-én a fővárosi állatkertben tartják – közölte a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten, az Egyszülős Központban.

Nyitrai Zsolt azt mondta: a fogyatékossággal élők és az őket képviselő szervezetek számíthatnak a magyar kormány támogatására. Egy évtized alatt csaknem a háromszorosára nőtt a fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezetek állami támogatása – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.

Hozzátette: a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékossággal élők számára is megteremtse az önálló életvitel körülményeit, az integráció lehetőségét, hogy ők is hozzáférjenek az alapvető szolgáltatásokhoz.

Nyitrai Zsolt arról is beszámolt: a kormány jó partnerségben működik együtt a fogyatékossággal élőket képviselő érdekképviseleti szervezetekkel. Ezen a területen kiemelten fontos a “semmit rólunk, nélkülünk elv”, azaz a fogyatékossággal élőket érintő ügyekben mindig kikérik az érdekeiket képviselő szervezetek véleményét, amelyet beépítenek a döntésekbe – mondta.

A miniszterelnöki biztos az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) által szervezett rendezvényről, a sérült gyermekek napjáról szólva megjegyezte: több ezer fiatal gyűlik össze ilyenkor a fővárosban rokonaikkal, segítőikkel.

Közölte: a Volánbusz 19 megye 57 városából térítésmentesen szállítja a résztvevőket a fővárosba.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke a harmincadik alkalommal meghirdetett rendezvényről elmondta: változatos programokkal, például Vastag Csaba koncertjével várják a sérült gyermekek napjára érkezőket. Kiemelte, első alkalommal működnek együtt az Egyszülős Központtal, amely a rendezvényen hasznos információkkal segíti az érintett családokat.

Nagy Anna, a központ vezetője elmondta: ma Magyarországon mintegy 300 ezer olyan család van, amelynek mindennapjaiból az egyik szülő hiányzik. Központjuk az elmúlt több mint négy évben 28 ezer családnak nyújtott támogatást.

A két civil szervezet közötti együttműködésről szólva kiemelte: a rendezvény lehetővé teszi, hogy szélesebb körben megszólítsák az egyébként gyakran “láthatatlanul élő” egyszülős családokat.

(MTI)

Related posts

Tavaly több mint 500 madár halálát okozta áramütés + VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Újabb nagy kormányzati lépés az állatvédelem területén – közhasznú alapítvány jön létre

Marci

Már megint a magyar kutyakölyök-csempészet a téma az osztrák sajtóban

magyarallatvedo