Image default

Állatvédelmi jogokról szólt az ügyészek tavalyi konferenciája

Nem értjük mi adja aktualitását, de az ügyészség január 3-án beszámolt arról, hogy az Ügyészek Országos Egyesülete november végén tartott online konferenciájuk témája az állatok jogi védelme volt. A hazai gyakorlatban felmerült kérdések – így az élőállat, mint bűnjel, a közigazgatási és a büntetőjog egymással helyenként versengő szankciói – mellett nemzetközi kitekintést adott a rendezvény. A szlovák, cseh, szlovén, szerb és román jogrendszer megoldásait ismerhették meg az érdeklődők az állatvédelem kapcsán.

Bízunk benne, hogy külföldi kollégáik rávilágítottak arra is, hogy mennyire fontos lenne, hogy a magyarországi ügyészek szigorúbb ítéletek kiszabását indítványozzák az állatkínzás bűncselekmény elkövetőivel szemben.

Ügyészség – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Brutális állatkínzás Somogyban: láncra verve, a tűző napon égett halálra a kutya

magyarallatvedo

Már készül a nagybetűs életre Lani, a sérülten és árván talált elefánt

Marci

Temetőben sétált a szarvas – kilőtték

magyarallatvedo