Magyar Állatvédelem
Image default

Állatsimogatással oldhatják a feszültségüket az utasok ezen a reptéren

Mint Phil Washington, a reptér vezérigazgatója elmondta, nagyon büszkék a programra, és hálásak minden önkéntesnek, aki idejét áldozza, hogy örömet szerezzen az utasoknak és az ott dolgozóknak.

A Denveri Nemzetközi Repülőtér Canine Airport Therapy Squadja (vagyis Reptéri Kutyaterápiás Csoportja, melynek zavart keltő rövidítése CATS, vagyis MACSKÁK) a közelmúltban ünnepelte felvételét a Guinness-rekordok közé, mint a világ legnagyobb repülőtéri állatterápiás programja.

Hét évvel később a programban már 84 kutya vesz részt, 33 fajta képviselteti magát, és 2017-ben csatlakozott egy cirmos házimacska is, Xeli.

Az állatok lila kockás mellényben, Simogass meg! táblával várják az utasokat. A FlyDenver weboldalán meg lehet nézni a foglalkoztatott és a már visszavonult állatokat is.

Roadster – Magyar Állatvédelem

Kapcsolódó

Az utcán várta gazdáit a kutya, akit költözés miatt ott hagytak

Marci

Apró mogyorós pelét mentettek Nógrád megyében

Marci

Nem is gondolnád, melyik volt az első háziasított baromfi Kínában

Marci