Magyar Állatvédelem
Image default

Állatkínzás miatt kell felelnie a légpuskával lövöldöző fiatalnak

A Marcali Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat azzal a 19 éves Marcali környékén élő férfival szemben, aki célzott lövést leadva okozott sérülést egy macskának.

A vádlott 2020 májusában családi házának udvarán egy légpuskával sörösdobozra lőtt célba. Miután leadott négy lövést, felfigyelt a szomszéd macskájára, amely éppen az udvarában tartózkodott. Ekkor a vádlott kb. 35 méter távolságból célzott lövést adott le az állatra.

A lövés az állatot bal szemének tájékán érte el úgy, hogy a lövedék a szemüregben, a szemgolyó mögött elakadt, azonban magát a szemgolyót nem érintette, ezért a megfelelő állatorvosi kezelés az állat maradandó egészségkárosodását – így bal szemének látásvesztését – sikeresen megakadályozta.

A marcali rendőrök az eset után a fiatal férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte és megbánta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség a vádlottal szemben a Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában fogház fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

marcaliportal.hu nyomán magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

Különös vadászat: kék vércsét zsákmányolt egy kerecsensólyom

Viki

Segítség! A cicám összepisili a lakást!

Viki

Elképesztően aranyosak a Balaton közelében cseperedő rétisas fiókák – VIDEÓ

Marci