Magyar Állatvédelem
Image default

A németjuhász kutya, aki megmentette a gazdája életét

Brian Myers néhány hónappal ezelőtt a New Jersey-i Ramapo-Bergen állatmenhelyről fogadta örökbe a kutyát, egy 6 éves Sadie nevű németjuhászt – írta a menhely egy Facebook-bejegyzésben.

Sadie-t az előző gazdája adta be a menhelyre, miután egy költözés során nem tudta magával vinni. Így talált rá Brian Myers.

A kutya idegenkedett az emberektől, főleg a férfiaktól, de Myers-nek volt egy belső megérzése és végül hazavitte a félős kutyát.

Kiderült, hogy ez egy remek, sőt, életmentő döntés volt.

Myers a múlt héten ugyanis szélütést kapott az otthonában, és végül a kutyának köszönheti, hogy hamar kórházba került. Sadie ugyanis azzal tartotta ébren a férfit, hogy nyalogatta az arcát, majd áthúzta a szobán, egészen a telefonig, hogy Myers segítséget tudjon kérni.

„Ő az én hősöm, és halálig szeretni fogom” – mondta Myers a PETA által kiadott nyilatkozatában.

„Nem tudom, mit tettem volna, ha nem lett volna ott”

Amíg a gazdája gyógyul, addig a kutya a férfi családjánál él, de így is minden nap FaceTime-on találkozik a két barát.

FoxNews/NLC

Kapcsolódó

A Szegedi Vadaspark fogadta be a határon lefoglalt kutyákat

Marci

Tehén mentette meg a kutyát az állatkínzótól – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Ne legyenek többé mostohagyerekek a mozgássérült állatok! – TÜTÜ Kutya rajzpályázat

Marci