Magyar Állatvédelem
Image default

Lemészárolták a móri család kutyáját – „A másfél éves kislányom kedvencét nyírták ki!”

Olvasási idő:1 perc

Mór — Valóságos mészárlásnak esett áldozatul egy szerencsétlen kutya. Folti kivégzett holttestére nyolc nappal az eltűnése után bukkantak rá a Fejér megyei város, Mór külterületén. A befogadott négylábút a testvére és a másfél éves kis gazdája már hiába várja haza. – írja a Blikk.

– Még május 18-án este sétáltattuk Foltit és testvérét, Csöpit a város szélén a házunkhoz közel a másfél éves kislányommal. Mivel senki nem volt a közelünkben, ezért levettük a pórázukat, de egy macskát meglátva elrohantak. Sajnos annyira eltűntek, hogy nélkülük kellett hazamennünk – mesélte a Blikknek Arany Tamás, aki kilenc esztendővel ezelőtt fogadta be az akkor néhány hónapos csöppségeket, miután elhunyt a hajléktalan gazdájuk.

– Egy nappal később Csöpi félholtan ténfergett haza. Megverték szegényt, az egész testét sebek borították, alig állt a lábán. Látszott, hogy ember bántalmazhatta, hiszen még tőlünk, a gazdáitól is félt, s remegett. Orvoshoz vittük, hogy életben maradjon – magyarázta lapunknak Tamás, aki egyébként 16 évig vezetett NB I-es labdarúgó-mérkőzéseket bíróként korábban. Sőt négyszer az ország legjobb játékvezetőjének is megválasztották.


Folti azonban nem került elő, ezért a Facebookon is megosztották az eltűnésének a hírét. Néhány tévesnek bizonyuló „riasztás” után, az eltűnést követően bő egy héttel a család egyik ismerőse jelezte, hogy kutyasétáltatás közben vélhetően belebotlott a négylábú tetemébe. Akkor még csak az látszott, hogy brutálisan összeverték a fejét, később azonban bebizonyosodott az is, hogy fejbe lőtték.

– Közvetlen közelről végezték ki Foltit, a másfél éves kislányom kedvencét nyírták ki hidegvérrel. Virág egyelőre csak annyit tud felfogni, hogy már csak egy kutyát tud sétáltatni, de engem nagyon megviselt és érzékenyen érintett. Egy zárt telken éltek velünk együtt, soha senkit nem bántottak. Feljelentést tettem, és minden követ megmozgatok, hogy a tettes megkapja a méltó büntetését – tette hozzá.

A rejtélyes eltűnés előtt néhány nappal egyébként a kutyák megugattak egy bicikliző hölgyet, ami után több fenyegetés is érkezett a négylábúakkal kapcsolatban. Tamásnak van sejtése, hogy ki állhat a történtek hátterében. A kutyát egyébként egy igazságügyi orvos szakértő boncolja, aki pontosan meg fogja tudni állapítani, hogy a szerencsétlen állatnak milyen szörnyűségeket kellett átélnie.

magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

Nagyszerű elhatározás: 300 állat ivartalanítását támogatja az Orpheus Állatvédő Egyesület

Marci

A rendőrök és állatmentők 2 kutyát és 5 teknőst mentettek meg a tragikus baleset áldozatának otthonából

magyarallatvedo

Így ismerkedik és pózol az elhagyott kamerába a medve – VIDEÓVAL

magyarallatvedo