Ötvenéves munkáját ismerték el azzal, hogy díszpolgárrá avatták Kovács Gézát. A batéi állatorvos nagy változásokat ért meg a fél évszázad alatt. Nem csak a nyugdíjas évei miatt hiányoznak neki az állatok.
Kovács Géza szépen rendben tartott udvarán két lelkes és barátságos kutya fogadja a vendégeket.
– Volt itt egykor jóval több kutya is, amikor tenyésztettem is a négylábúakat – emlékezett vissza az állatorvos, akit gyermekkorában érintett meg az állatgyógyászat hivatásának szépsége.
– Azt hiszem, mindössze nyolcéves lehettem, amikor életem első szülészeti beavatkozásán aktívan részt vettem. Egy tacskó kutya nehezen hozta világra a kicsinyeit, és a helyi állatorvos engem kért meg, hogy segítsek neki, mert gyermekként kis kezem volt. Az állatorvos végig irányított, hogy mit kell tennem az eb vajúdása alatt, miként kell kihúznom a diónyi kiskutyát, amelyik elakadt a szülőcsatornában. Ez volt a döntő lépés – mesélte Kovács Géza, aki később, végzett állatorvosként már szarvasmarhák világra segítésében tevékenykedett. Mindezt abban az időben, amikor háromezer jószág tartozott a körzetéhez, illetve ennyi állattal kellett dolgoznia. Valamennyit vakcináznia kellett évente akár többször is, és előfordult, hogy egy éjszaka alatt rekordmennyiségű boci született.
– A munkám kedvenc része mindig is a kicsinyek világra segítése volt. Egy tehénbe teljesen más benyúlni, mint a tacskóba, mert akár el is törhet a kezem, de volt rá példa, hogy a tehenet át kellett fordítani a karom körül, mert megcsavarodott a méhe, így a szülőcsatornába nem jutott el a borjú – tette hozzá az egykor négy falu jószágaiért felelő állatorvos.
– Megfordult a világ. Akkoriban százhúsz anyakocából vettem vért Batéban, most jó, ha négy van belőlük a faluban. Volt, hogy egy lakodalomból háromszor hívtak ellésekhez, én pedig ennyiszer zuhanyoztam és öltöztem át. Az is előfordult, hogy egy éjszaka alatt tizenkilenc borjú született – sorolta a fárasztónak tűnő, de szép emlékű eseteit.
Pontosan üzemelő tejcsarnokok voltak, ahol a gazdák leadták a tejet. Ma már nincsenek. Az istállókból garázs és fürdőszoba lett azóta – csóválta fejét Kovács Géza, aki az ötven év alatt gyakran került extrém helyzetbe az állatgyógyászatban.
– Egy állatot tudni kell megközelíteni, ismerni kell a viselkedését, látni, mikor sunyít és készül valamire. Az állatorvos nemcsak a saját testi épségéért, hanem a segítőiért is felel. Bikák vérvételénél mégis megtörtént, hogy hátraugrott az állat, amelynek következtében három bordám tört el. Könyvet lehetne írni a történetekből, de az egyik legérdekesebb az volt, amikor idegen testet jelzett az állat, és egy hatalmas varrótűt szedtem ki belőle. A háziasszony jobban örült a már régóta keresett tűnek, mint annak, hogy a tehén jobban lett. Kedves történetként él emlékeimben, amikor Koltai Róbert Szuzi nevű ír szetteréhez hívtak szülést levezényelni. A színészházaspár a sokadik kiskutya világra jövetele közben arra kért, hogy „most már állítsam el a szülést”… A kedvencük végül tizennyolcat ellett… Megértünk dajkakutyákat találni a kicsiknek – mosolygott az állatorvos, aki inkább az efféle történeteknek örült, és ha csak tudott, távol maradt az állatok elaltatásától.
– Nehéz, megráz és távol áll tőlem az elaltatás. Az ember évekig kezel egy állatot, aki megszokta, hogy mindig segítettem rajta. Elaltatásnál is az első injekció után bizakodva felnéz rám, hogy ugye meggyógyítasz most is… Ezt a tekintetet nem lehet megszokni. A gazdik felé sem egyszerű a kommunikáció. Amikor haldoklik a kiskutya, és a kisgyerek megkérdezi: ugye meggyógyítja, bizony nehéz válaszolni… – mondta megrendült hangon. Azt is elárulta, hogy gyakran bízott az ima erejében, és egy-egy szerencsétlenül alakult eset után még hónapokkal később is azon gondolkodott, mit lehetett volna másképp tenni.
– Gyakran konzultáltam a kollégáimmal. Ezt leginkább a megyei éves gyűlésünkön tettük meg, amelyen a szakmai programok mellett lehetőség nyílt tapasztalatcserére is. Igazi ünnepnek számított az esemény, megadtuk a módját. Alkalomhoz illően öltöztünk, és időt szántunk rá. Manapság azonban mindenki rohan, sokat változott a világ – tette hozzá Kovács Géza, aki ünnepként élte meg az évenkénti kutyaoltást is, amikor 267 kutya járult elé, hogy felvegyék a vakcinát. Napjainkban azonban jó, ha száz eb van a faluban. Ahogy az istállókból garázs lett, a kutyákat is leváltotta a kamerarendszer, és egyre kisebb testű kutyákat tartanak a gazdik.
Kovács Géza elárulta, hogy hiányoznak neki az állatok, és nyolcvanévesen is fitt és aktív, gyakran jár a természetben a kutyáival.
Somogy első kisállatrendelőjét nyitotta
Kovács Géza batéi kisállatrendelője volt az első Somogyban 1978-ban, majd tizenhárom évig vezette a kaposvári állatkórházat. Mellette tanított az állattenyésztési karon is.
– Tíz évig oktattam kinológiát, vagyis kutyatant, és rendszeresen bíráltam is neves nemzetközi kutyakiállításokon. Akkoriban negyven nemzetközi bíróból talán, ha négyen voltunk állatorvosok – mondta Kovács Géza, aki akkoriban német juhászokat, pointereket és vizslákat bírált. Családjából lánya egészségtantanár lett, unokája pedig az orvosi pályát választotta, ám humán vonalon. Kovács Gézának ötvenéves állatorvosi szolgálat után adományoztak Batéban díszpolgári címet, ám ő még mindig azokat a hálás szempillantásokat tartja a legnagyobb kitüntetésnek, amelyeket egy-egy jószág megmentése kapcsán vetettek rá a gazdák.
Sonline, fotó: Lang Róbert és Printeres