Image default

32 állatfaj áll legközelebb a kihaláshoz

Ha kihalás szélére sodródott állatokat kell felsorolni, akkor a többségnek a tigrisek, az orrszarvúk, a gorillák, az orángutánok és a pandák jutnak eszébe. De létezik több olyan faj, ami ezeknél jóval nagyobb bajban van, írja a Discover Magazine.

Összesen 120 356 növény- és állatfajt sorol fel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett fajok között. Ezek közül 882 már kihalt, 6807 kritikusan veszélyeztetettnek számít, 11 731 pedig éppen veszélyeztetettnek.

Ugyanakkor létezik 235 faj, melynek populációja már csak 50 vagy annál is kevesebb példányt számlál bolygónkon. Ezek közül 200 nagy valószínűséggel már kihalt, néhányat pedig csak egy-egy alkalommal észleltek egyáltalán. 32 faj azonban egyelőre még itt van velünk, találkozhatunk velük a Földön, de az is elképzelhető, hogy már csak napok, hetek vagy hónapok vannak hátra a végleges kipusztulásukig.

Vörös farkas

A lista egyetlen ragadozója a cikk kiemelt képén is látható vörös farkas. Az utolsó vadon élő példány 1980-ban pusztult el. Hét évvel később sikeresen telepítették vissza az állatokat Észak-Karolinába, ahol számuk lassan elérte a százat is. Mára azonban a vörös farkasoknak fenntartott terület csak 20-30 példánynak megfelelő méretű élettér, ráadásul folyamatos fenyegetést jelent a fajra a gyakori kereszteződés a prérifarkasokkal és a rájuk még mindig vadászó emberek is.

Narancshasú fűpapagáj

Szakértők szerint 2017-re már csak 14 vadon élő példány maradt a Tasmania délnyugati részén honos madarakból, melyek közül kettő nőstény. Bár megpróbálták a narancshasú fűpapagájok tenyésztését, de nem reagáltak jól a fogságra, majd a szabadon engedésre sem. A faj kipusztulásának fő okai egy soraikat megtizedelő betegség, valamint a tipikus élőhelyek, az erdők széleinek kiirtása lehet.

Hainani gibbon

A kínai partok és Vietnam közelében élő hainani gibbonok száma 2003-ban érhette el a mélypontot, amikor 13 példányt számoltak az élőhelyüknek számító kis szigeten. Azóta valószínűleg meg is duplázódhatott a populáció mérete, bár nagyon jól rejtőzködnek, ezért nehéz számba venni a majmokat.

szeretlekmagyarorszag.hu

KAPCSOLÓDÓ

Pokol nevű amerikai város polgármestere lesz ez a cica

magyarallatvedo

Nagyszabású összefogás indul a kék vércse és túzok megmentéséért

Marci

Jelentős támogatással fogadták a pártok a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány törvényjavaslatot – VIDEÓ

Marci